Kereső
Rólunk

Rólunk


Intézményünk feladatként vállalja a sajátos nevelési igényű valamint a tanulási-és magatartás problémás (BTM-es) diákok, tanulók integrált oktatását.   Tanóráink 40 percesek, tanulóink kis létszámú osztályokban sajátíthatják el a tananyagot, differenciált és kooperatív óravezetésre törekszünk.
Az egyéni gyógypedagógiai fejlesztések a tanulók órarendjéhez és napirendjéhez igazodik. A szakértői bizottságok valamint a Nevelési Tanácsadó Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szakemberivel együttműködve szervezzük és ellátjuk a fejlesztő foglalkozásokat. A diákokat szükség esetén iskolapszichológus is segíti.
Iskolánk oktató-nevelő munkájának legfontosabb feladata a másság elfogadtatása, egymás iránti empátia, tolerancia kialakítása, fejlesztése.
2010. szeptemberében indult a gimnáziumi képzés. Alapfeladata az érettségi vizsgára és munkába állásra, illetve a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítés.
Kialakítja a tanulókban az ún. élethosszig tartó tanulás igényét és az erre való készséget, képességet. Pedagógusaink fejlesztő célú képzési tartalmakkal és problémakezelési módokkal felkészítik a tanulókat arra, hogy a tudás – a stabil értékek mellett – mindig tartalmaz átalakuló, változó, bővülő elemeket is.
A szabadidő hasznos eltöltése érdekében kézműves, kerámia, túra és különböző sport szakköröket (birkózás, kosárlabda, foci, ping-pong) szervezünk, ahol diákjaink az esetleges tanulási sikertelenségek után sikerélményhez jutnak.


Tanórán kívüli tevékenységek

Iskolánkban tanórán kívüli foglalkozások:

 

  •   Színházjárók köre: A gyerekek érdeklődésének megfelelően a tanórákhoz kapcsolódóan szervezzük színházlátogatásainkat.Pl.: Hegedűs a háztetőn, La Mancha lovagja, Vesztegzár a Grand Hotelben, Rómeó és Júlia.

  • Természetjárók köre: kirándulásokon, múzeumlátogatásokon ismerhetik meg a természetet az érdeklődő gyerekek.

  • Kézműves szakkör: A gyerekek a felnőtt vezetésével megismerkednek a népi kézműves technikákkal, kreatív alkotásaikkal megismertethetik magukat a kerületi vásárokon, kiállításokon.

  • Sportolási lehetőségek: Aerobik, kosárlabda, labdarúgás, asztalitenisz, birkózás sportágak között válogathatnak diákjaink.Testnevelésóráinkat a közeli Sportkastélyban szervezzük.