Kereső

Együttműködési megállapodást kötött a WJLF és az ORZSE

Főiskolánk és az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem (ORZSE) ünnepélyes keretek között tanulmányi és kutatási együttműködésről szóló megállapodást kötött 2009. április 21-én. Ez a két intézmény közötti diák- és oktatócserét, pályázatok közös beadását tartalmazza, de van teológiai vonatkozása, valamint kiterjed a szociális munkára, pedagógiára. A megállapodást dr. Iványi Gábor, a WJLF és dr. Schőner Alfréd, az ORZSE rektora írták alá a főiskola Kline Termében. "Az egyik intézményt a zsidó egyház, a másikat pedig egy keresztény egyház tartja fenn, ezért ennek az együttműködésnek üzenetértéke van a mai világban" – hangsúlyozta a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora.

Az ünnepélyes alkalmat Balatoni Péter zongorajátéka nyitotta meg – Mendelssohn és Liszt zenéjével 2009. április 21-én.

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk…” – kezdte a 90. zsoltárból vett idézettel dr. Iványi Gábor, a WJLF rektora nyitóbeszédét. Kiemelte mindazt a jót, amit idősebb testvéreinktől kaptunk, és Jézus vallásának védelme mellett szólt.
Beszédében három dolgot emelt ki különösen: a hálát, amit érezhetünk a Szentírásért és a zsidó nép példájáért; a bánatot és bocsánatot afelett, hogy a kereszténység az elmúlt húsz évszázad alatt elszakadt a gyökereitől, történelme negatív indulatokkal és tevékenységekkel terhelt – noha az Újszövetség nem áll meg a Tanach nélkül. Bűnbánatunkat és bocsánatkérésünket minden lehető alkalommal (így most is) kifejezésre juttatjuk – tette hozzá.
Megemlítette, hogy 2004-ben, a magyarországi holokauszt 60. évfordulóján a fenntartó egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és a WJLF nevében emléktáblákat helyeztünk el és bűnbánati istentiszteleteket tartottunk minden olyan helyszínen, ahonnan vonat indult a haláltáborokba.
A harmadik dolog pedig a reménység volt, amiről a rektor beszélt. Európai kultúránkra és életünkre nagy hatással volt a zsidó kultúra, s a mai Magyarországon élőknek együtt kell szembe nézniük a mai sötét indulatokkal, feldolgozni a múltat – ez sajnos eddig nem valósult meg. Pedig új távlatok így nyílhatnának előttünk.
Megemlítésre került, hogy a két intézménynek több közös tevékenysége volt már (pl. diplomavédések, valamint több Wesley-s diák ott tanul tovább), de szívből üdvözölte az együttműködés ünnepélyes és hivatalos deklarálását.

Dr. Schőner Alfréd, az ORZSE rektora szép és örömteli napnak nevezte ezt az alkalmat, ugyanakkor elmondta, ez a nap egyben tragikusan szomorú is, hiszen a zsidók világszerte a II. világháború áldozataira emlékeznek, arra, amit ma sokan tagadnak.
Az előítéletek nem csökkentek, nemzetközi szinten sem, mint azt azzal az emberi jogi konferenciával kapcsolatban tapasztalhattuk, ahol az iráni küldött beszéde alatt több delegáció (köztük örömünkre a magyar is) távozott.
Diákjaink egy része éppen most érkezett meg Auschwitzba, ahol elhelyezik az emlékezés köveit – tette hozzá az ORZSE rektora.


Az eseményről készült fényképek: