Hajléktalan önkéntesek az árvízkárosultakért
Főiskolánk az Oltalom Karitatív Egyesülettel és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel közösen önkéntes akciót szervezett az árvízkárosultak megsegítésére a Miskolc melletti Szendrőre 2010. június 10. és 12. között. A településnek közel 4000 lakosa van, az árvíz 250 portát mosott el. A tragédia sújtotta 250 család egy része cigány származású. A munkában hajléktalanok, szociális munkások, főiskolás munkatársak és tanulók, egyházi dolgozók vettek részt: 24 roma család házának a helyreállításában segédkeztek.
A házakban szinte minden elázott, a víz elmosta a családok bútorait, ruháit. Az önkéntes akcióban több tonna ruhaneműt, bútorokat, tartós élelmiszert, palackos vizet osztottunk ki, melyeket a rászoruló családok nagy örömmel fogadtak.
Az első nap három ház rendberakását vállaltuk – kilapátoltuk a bennrekedt vizet és a szétázott bútorokat kivittük az udvarra, valamint fertőtlenítettük az összes helyiséget. Volt olyan lakóépület, amit még teljesen körülvett a víz, és csak a homokzsákokon keresztül lehetett bejutni a házba. A hajléktalanok minden erejüket bevetve dolgoztak a tikkasztó melegben és nagy öröm volt látni, hogy mennyire készségesen és önkéntesen végezték a munkát. Segíteni jöttek, és ezt be is bizonyították, hiszen több roma család házát takarították ki az árvíz maradványaiból. A város tornacsarnokában kaptunk szállást, ahol együtt aludtunk: hajléktalanok, szociális munkások és a főiskola tanulói, dolgozói. Az első napot közös focimérkőzéssel zártuk.
Második nap a város egyik romatelepén segítettünk a hátrányos helyzetű családoknak Láthatóan itt is nagy szükség volt az élelmiszer adományokra és minden egyes kézre. Megható volt látni, hogy az idős hajléktalan kezét hogyan fogja meg egy éppen arra szaladó roma kislány és invitálja játszani. Őszinte pillanatok voltak ezek, ahol az önzetlen segítség találkozott az emberséggel és ítéletek nélkül, tiszta szívvel segített a rászorult a rászorulton.
Szeretnénk megköszönni mindazon kedves adományozónak a segítségét, akik természetbeni vagy pénzbeli támogatásukkal hozzájárultak az akció sikeréhez. Egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy továbbra is folyamatosan várjuk a felajánlásokat a szendrői családok megsegítésére. Természetbeni adományaikat a Wesley János Lelkészképző Főiskola TV-szobájában gyűjtjük (1086 Budapest, Dankó utca 11. – http://www.oktatas.uni.hu/dankoutca.htm), pénzbeli adományaikat pedig a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számlaszámára várjuk: 11708001-20520380 (a "közlemény" rovatba kérjük feltüntetni, hogy "az árvízkárosultak javára"). Köszönjük!
Fényképes beszámoló:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Fotók: Koléner Anita ('kolanar')
Kliensek, munkatársak, hallgatók és barátok – akik a munkában részt vettek:
Átyimné Honti Ágnes, Balogh József, Barth Szilárd, Belecz József, Boros József, Brikics József, Czizmás István, Donkó Erzsébet, Gödöllei Károly, Győrfy Béla, Harkály Sándor, Helmeczi Tamás, Horváth Dániel, Horváth Ferenc, Hudák Imre, Iklódy László, Iklódy Lászlóné, Iklódy Péter, Iványi Éva, Iványi Margit, Iványi Márton, Iványi Miklós, Jóna Andrea, Jónás Áron, Jónás Miklós, Kaskó László, Kocsis László, Koléner Anita, Kolompár Valéria, Kovács József Pál, Lakatos Anka, Lang Géza, Lippai Attila, Majoros József, Márton Attila, Moldova Ágnes, Nyüsti István, Ónodi István, Pál József, Pápai Tamás, Rákos András, Rékasi Ádám, Ruzicska Lajos, Sas Imre, Sóki János, Takács Lili Vivien, Varga János
Akik az akciót támogatták:
AZUR Vegyszer Kft., Bereczky Géza, Burger Gézáné, Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár, Gabányi Andrásné, Gombocz Eszter, Kelecsényi Ágnes, Kovács Gábor Kálmánné, Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete, Horvát Jenő Imre, Kovács Éva, Kovács Istvánné, Oroszlán Imre, Oroszlán Imréné, PROTEKTOR 2001. Kft., Richter Anikó, Ruha István, Zsigmond Király Főiskola (Tóth Ferencné), TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt., SAFETY WORKS Kft., Stümi Kft, TEVA Magyarország Zrt.