Hallgatói tájékoztatás, tanulmányi ügyek
Soá-megemlékezés Kisvárdán
Időpont: 2010. május 22. 18 óra
A MET Kisvárdai Egyházközségének kezdeményezésre a városban évek óta megemlékeznek a helybéli zsidóság halálba hurcolásáról. Az idei alkalommal, a Soá 66. évfordulóján, az emléknapot más helybéli intézményekkel és közösségekkel: a Bessenyei György Gimnázium és Kollégiummal, a KALANIT Magyar-Izraeli Baráti Társaság kisvárdai szervezetével és a Kisvárdai Városszépítő Egyesülettel közös program keretében tartják meg.
A megemlékezés keretében elhangzik Bálint András színművész (a Radnóti Színház igazgatója) Radnóti est című előadása.
A megemlékezés alkalmával beszédet mond Iványi Gábor, a WJLF rektora és Iklódy László, a MET helyi gyülekezetének lelkésze.
A főiskoláról külön autóval indulunk a megemlékezésre. A részt venni szándékozók jelentkezését legkésőbb péntek 12 óráig kérjük jelezni a theol@wjlf.hu címen, illetve Mátéh-Jónás Magdolna tanszéki asszisztensnél.
Majsai Tamás
Vallásszociológiai konferencia - 2010
WJLF, 2010. május 20-21.
A Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 2010. évi vallásszociológiai konferenciáját a hat éve fiatalon elhunyt vallásszociológus, Horváth Zsuzsa (1950-1994) emlékének szenteljük, aki ez évben lenne hatvan éves. Az idei konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vallástudományi Tanszékével karöltve szervezzük. Az előadások témái Horváth Zsuzsa kutatási érdeklődésének megfelelően a kisebb vallási közösségekre, egyházakra koncentrálódnak.
Szervezők:
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vallástudományi Tanszék
http://www.vallastudomany.hu/tanszek:
Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont:
http://www.wesley.hu/wesley/foiskola/szakok_tanulmanyi_egysegek/teologia_lelkesz_szak/wesz/ <http://www.wesley.hu/../wesley/foiskola/szakok_tanulmanyi_egysegek/teologia_lelkesz_szak/wesz/>)
Program részletesen:
- melléklet
- weblap: (pl.:) http://www.wesley.hu/wesley/foiskola/szakok_tanulmanyi_egysegek/teologia_lelkesz_szak/konferenciak/
Cigányság és pasztoráció. Miben kell pasztorálnia a cigányságnak a keresztény közösségeket?
(II.) Roma Világnap a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, 2010. április 22.
Részletes program a rendezvény honlapján:
http://romavilagnap-w.atw.hu/
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
A Magyarországi Holokauszt Emléknapján
A Holokauszt Emlékközpont a hagyományok szerint minden évben április 16-án emlékezik meg a magyar Holokauszt áldozatairól. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Magyarországon. A délután 14 órakor kezdődő megemlékezésen Székely Gábor, a Holocaust Közalapítvány köszöntőjét követően Iványi Gábor lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora mondott emlékbeszédet. =
http://www.hdke.hu/sajtoszoba/sajtokozlemeny/wiesenthal-dijak-kiallitasmegnyitok-holokauszt-emleknapjan
IVÁNYI GÁBOR EMLÉKBESZÉDE
A WJLF Theológus és Lelkész Szak üzenete a Magyarországi Holokauszt Emléknapon:
http://ots.mti.hu/news.asp?view=1&newsid=61796
A költészet napjának cigány regénye
Kettős évfordulót ünneplünk a Költészet Napja alkalmával a Wesley János Lelkészképző Főiskolán: harmincöt évvel ezelőtt, 1975. április 11-én jelent meg a magyar cigány regény alapműve, a mindmáig legismertebb és legjelentősebb cigány epikai alkotás, a Füstös képek, és ezen a napon lenne 84 éves is a mű írója, Lakatos Menyhért.
A külföldön is számos kiadást megért és több nyelvre lefordított Füstös képek nem csak a cigány élet mindennapjainak és a cigánysors megkövesedett múltjából kitörni akaró küzdelemnek megrendítő erejű kompozíciója, de mindmáig eleven és felülmúlhatatlan szociografikus vázlata is a magyar roma létdrámának: az irracionális gyűlölettel és a szociális nyomorral szembeni már-már kilátástalan küzdelemnek és az emberlét méltóságát minden valószínűséggel szemben őrizni vágyó élni akarásnak.
A Költészet Napján a Wesley János Kiadó ismételten is megjelenteti a XX. sz.-i magyar irodalom e korszakos jelentőségű alkotását, amellyel egyszerre kívánunk hangot adni cigány testvéreink iránti szeretetünknek és tisztelegni is az író és műve előtt.
A könyv bemutatójára 2010. április 10-én 10 órakor kerül sor.
Helyszín: Wesley János Lelkészképző Főiskola, Kline Terem. Budapest, Dankó utca 11.
Program: Az ünnepséget megnyitja és Lakatos Menyhért munkásságát méltatja Iványi Gábor, a főiskola rektora. A Füstös képekből részleteket ad elő Csányi Dávid színművész. A mű szerzőjére emlékeznek a pályatársak: Fátyol Tivadar zeneszerző, Konrád György író és Szakcsi Lakatos Béla előadóművész, zeneszerző, és felszólal az író leánya, Lakatos Anka.
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
A THEOLÓGUS ÉS LELKÉSZ SZAK HÚSVÉT-PÉSZACHI ÜZENETE
Húsvét és Pészach a lélek, a test és a teremtettség szabadságának és megszabadíttatásának az eszméjét hirdeti. Ennek jegyében kívánok a szak hallgatóinak, munkatársainak és oktatóinak, valamint intézményünk minden polgárának meghitt ünnepi örömöket, továbbá hitet és boldog reménységet is a megszabadítás nagy művében való nem csüggedő közreműködéshez. Politika-theológiai gondolatként egyszersmind hadd emlékeztessem kedves Barátaimat arra is, hogy Húsvét-Pészach az idei alkalommal arra az április 4-ére esik, amely napot a történelmi liturgia a náci és a nyilas embertelenségtől, történelmünknek e példátlanul gonosz megpróbáltatásától való megszabadulás emlékjelévé avatott. A fakuló történelmi önismeret korában, amikor a sátáni múlt gyalázatos eszméi mind többek (sajnos, köztük magukat kereszténynek tekintők tömegei) számára válnak a mindennapok gondjainak megváltást ígérő eszmei kapaszkodóivá és a relatív komfortérzet örömének habzsolt táplálékává, most is fontosnak tartom a 124. Zsoltár szavait idézni: „Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek: akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk; akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. Lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet.”
Majsai Tamás
a Theológus és lelkész Szak dékánja
Bevezetés
Paulo Freire (1921-1997) FELSZABADÍTÁS-pedagógiájába
Kétnapos szeminárium.
Vezeti: Andreas Schauder, a Fachhochschule Nordwestschweiz docense.
Időpont: 2010. április 9-10. (péntek-szombat)
Szakirodalom:
Paulo Freire: Politische Alphabetsierung (1970). Einführung ins Konzept einer humanisienreden Bildung. In: Uő.: Unterdrückung und Befreiung. Hrsg. von Peter Schreiner, Norbert Mette [...]. Münster – New York – München – Berlin: Waxmann. 2007. 27-43.
Peter McLaren – Noah de Lissovoy: Paulo Freire (1921-1997). In: Klassiker der Pädagogik. II. Von John Dewey bis Paulo Freire. Hrsg. von Heinz-Elmar Tenorth. München: Verlag C. H. Beck. 2003. 217-226.
Andreas Schauder néhány közvetlenül elérhető tanulmánya:
Schauder, Andreas: Bildung für die Zukunft. Teste Paulo Freire. In: Befreiung und Menschlichkeit. (Hrsg.: Dabisch, Joachim / Schulze, Heinz) München: AG Spak Bücher. 1991. 236-241.
Schauder, Andreas: Dialog statt Strafe. In: Ohne Mythen und Tabus in der Drogenarbeit. München: Paulo Freire Gesellschaft e.V. 1996. 30-40.
Schauder, Andreas: Wer haut den Lukas? Gewalt als pädagogische Herausforderung. Dialogorientiertes Lernen bei Paulo Freire. In: Dialogische Erziehung (Oldenburg), 1/2001.
= http://freire.de/zeitschrif/dir_4/file.html
Schauder, Andreas: (Rezension:) Ronald Lutz (Hrsg.): Befreiende Sozialarbeit – Skizzen einer Vision. Oldenburg: Paulo Freire Verlag. 2005. Veröffentlicht in socialnet.de, Oktober 2006.
= http://www.socialnet.de/rezensionen/3491.php
= http://lserv.sozwes.htwk-leipzig.de/projekte/freire/dateien/Befreiende_Sozialarbeit.pdf
További utalások:
Wir haben einen Freund verloren. Paulo Freire starb 75-jährig in Sao Paulo
= http://home.arcor.de/Letsch/nachruf.htm
Paulo Freire Kooperation
= http://freire.de/main/startseite.html
Paulo Freire Gesellschaft zur befreidenden Pädagogik (education popular)
= http://home.arcor.de/letsch/paulo-fr.htm
Paulo Freire Gesellschaft E.v.
= http://paulo-freire-gesellschaft.blog.de/
Andreas Schauder szakmai önéletrajzához bővebben lásd a Theológus és lelkész Szak /:Tanáraink, oktatóink:/ című menüpontját, illetve:
http://www.wesley.hu/_files/Schauder,_Andreas,__PhD.doc
Tisztelt Wesley Polgárok!
A Theológus és Lelkész Szak január 9-én, 11 órai kezdettel emlékkonferenciát tart dr. Nagy Balázs (1952-2008) tiszteletére. Ezt az alkalmat vesszük igénybe ahhoz is, hogy Hitvese számára átnyújtsuk Nagy Balázs tb. magántanári kinevezését.
A részletes programról a mellékelt csatolmány ad tájékoztatást.
Nagy Balázst elsősorban keresztény hitében (is) gyökerező diakónai tevékenységére, humánfilozófiai munkásságára, a Kárpát- medencei magyar ekklézsiák közötti kapcsolatok építésében, az egyházak politikai-theológiai szolgálatának előmozdításában, valamint a keresztény társadalom- és szociáletikai bizonyságtétel érvényre segítésében játszott Lélek ihlette aktivitásaira tekintettel láttuk fájdalmasan megkésett, de megtisztelő kötelességünknek a theológus szak szimbolikus kötelékébe fogadni.
A konferencián barátai és tisztelői méltatják Nagy Balázs életútját, felidézik a szívünkben és emlékeinkben élő feledhetetlen alakját.
Majsai Tamás
A Theológus és Lelkész Szak dékánja