Kereső

LEVÉL A KOSSUTH ADÓ FŐSZERKESZTŐJÉHEZ ÉS AZ ORTT-HEZ



A Történelem Urának választott népe, Izrael ismét súlyos háborút vív békéjéért, állami létének biztosításáért. Mi keresztények, a zsidók fiatalabb testvérei, különösen mély aggodalommal szemléljük e fejleményeket. Aggódásunk és szeretetünk nem részrehajló, és nem elvtelen. Legfontosabb alapelveink között ismerjük, hogy áldozat és áldozat között nem létezhet különbség. Megrendülten és együttérző szeretettel gondolunk e konfliktust kísérő szenvedések áldozataira, és különösen tragikusnak tartjuk, amikor a háború fejleményei ártatlan emberek életét követelik.Az evangélium theológiai imperativusa orientálja lelkünket palesztín testvéreink helyzetének értelmezésében is. Mulasztásnak, sőt, bűnünknek ismerjük el, hogy mindeddig nem csak mindent nem tettünk meg, de nagyon keveset cselekedtünk sorsuk jobbítása érdekében. Gyarlóságaink és egyetemes emberbaráti érzelmeink ellenére sem sérülhet azonban az a konfessziónk, amelyet a zsidó-keresztény testvériség tényében megalapozódó kötelezettségeinkről, Izrael létének theológiai és speciális történelmi qualitásáról vallunk. Lelkiismereti felelősségünk teljes komolyságával hisszük, hogy Izraelen, és állami létének tényén az Örökkévaló Isten örömének a pecsétje nyugszik, és a Kijelentés mértéke szerint ítélünk bűnnek minden olyan megnyilatkozást, és minden olyan politikai kísérletet, amely a jelenlegi gázai eseményeket antiszemita indulatok felkeltésére, vagy éppen a zsidó állam létének megkérdőjelezésére próbálja kihasználni.Legszentebb érzelmeinkkel imádkozunk azért, hogy a Békesség Istene megálljt parancsoljon az Ő Közel-Keleten élő teremtményei között támadt háborúságnak, és hozza el azt, hogy a választott nép a neki szóló mennyei elhívás jegyében teljesíthesse az emberiség üdvét szolgáló küldetését. Honlapunkon e szempontok jegyében tudósítunk a gázai eseményekről, és adunk közre a fejleményekkel kapcsolatos politikai-történelmi elemzéseket, közéleti állásfoglalásokat, hozzánk eljuttatott, vagy nálunk való közlésre ajánlott írásokat.

Majsai Tamás
 



Tisztelt Olvasó!

Többen is úgy gondoljuk, hogy a hazánkban működő médiumok sokszor megengedhetetlen, sőt, a történelmi józanságot teljesen nélkülöző, és az elemi erkölcsi mértéket is megtagadó felfogásban közvetítenek a recens izraeli-gázai eseményekről.

Különösen felháborító találkozni e jelenséggel a pártatlan és korrekt tájékoztatásra törvényesen kötelezett közmédiumok esetében.

Ilyen, minden elképzelhető határt átlépő esetre került sor január 4-én a Kossuth Rádió szerkesztősége részéről, amikor is az alábbi (utólagosan sem kommentált) "tudósítás" hangzott el az adó 15.00 órai hírműsorában (lásd: http://real1.radio.hu/kossuth/2009/01/04/2009-01-04-k15.ram) :

"Sydneyben több ezren tüntettek a városközpontban, követelve, hogy az ausztrál kormány ítélje el a támadást és állítsa meg a gázai holokausztot. Ugyancsak több ezres megmozdulás volt Melbourne-ben, ahol a tüntetők vérző gyermekekről készült fotókat emeltek a magasba. Jakartában indonéz iszlamisták, a Hizb-ut-Tahrir (Felszabadulás Pártja) tagjai felszólították a kormányt: küldjenek katonákat a Gázai övezetbe, hogy harcoljanak az izraeliek ellen."

Az idézett "híradás" miatt néhányan levelet intéztünk a Kerényi Györgyhöz, a Magyar Rádió főszerkesztőjéhez, és panasszal éltünk az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT). (Megjelent pl.: Népszabadság, 2009. január 7., 5. sz., p4.)

Amennyiben Ön egyetért a tárgyilagos és kiegyensúlyozott hírszolgáltatást követelő felszólalásunkkal, kérjük, hogy csatlakozzon hozzánk, és mások figyelmét is hívja fel erre a kezdeményezésre.

A beadványhoz az alábbi honlapon tud csatlakozni:
http://www.petitiononline.com/IZRgaza/petition.html

A beadványok:



1) A Kossuth Rádió főszerkesztőjének írott levelünk:


Kerényi György úrnak,
MR-1 Kossuth Rádió

Tisztelt Főszerkesztő úr,

az alábbi panasszal élünk a gázai övezetben indított izraeli offenzíva interpretálásával kapcsolatban, mert álláspontunk szerint ezzel az MR-1 Kossuth Rádió híradása folyamatosan megsérti a kiegyensúlyozott, tárgyilagos és szakszerű tájékoztatás követelményét. Beadványunkban ezt - elsősorban a vasárnapi 15 órai híradást - kifogásoljuk, és nem térünk ki arra, amit szintén nem tudunk elfogadni, hogy hiányzik a panaszok gyors orvoslásának lehetősége. Sajnos hiába szerettük volna még vasárnap, a leginkább kritizált hír elhangzását követően, azonnal jelezni Önöknek (a később az ORTT Panaszbizottságának is megfogalmazott) álláspontunkat, nem tudtuk ezt megtenni, mert a Magyar Rádió honlapján nincs föltüntetve működő telefonszám, és hiába hívtuk az Önök központi telefonszámát is.

Kérjük Főszerkesztő urat, minél hamarabb teremtsen lehetőséget arra, hogy a hallgatók időben kifejthessék a műsorokra - benne a hírekre - vonatkozó véleményüket, problémájukat, hogy ennek segítségével a műsorkészítők korrigálhassanak. És mindenekelőtt haladéktalanul szíveskedjék intézkedni a tárgyilagos, pontos, szakszerű tájékoztatás követelményének megfelelő hírszolgáltatásról.

Köszönjük a figyelmét.

Sok sikert és mindenben eredményes új évet kívánunk Önnek és munkatársainak.
Budapest, 2009. január 5.

Balogh Judit, Csillag Ádám, Dolmány Balázs, Donáth Ferenc, Eörsi László, Gadó János, Iványi Gábor, Kovács László, Majsai Tamás, Pap Ágnes, Pető János, Révay Károly, Salát Anna, Sárközi Éva, Vajda Mihály, Vekerdy Tamás, Zvolszky Zita


2.) Az ORTT-nek írott levelünk: 

Tisztelt Panaszbizottság!

Álláspontunk szerint a megjelölt híradás több ponton megsértette a tárgyilagos tájékoztatás kötelezettségét, kérjük ezért a közszolgálati médium felelősségre vonását.

Kifogásunk részletezése:
A hírolvasó bemondó Izrael gázai offenzíváját "Holocaust"-nak nevezte. Ezzel azt sugallta, hogy népirtás történik, holott ez csupán egy tiltakozó csoport véleménye. Szinte biztosak vagyunk abban, hogy a hírszerkesztő megfogalmazása nem véleményét, csupán tévedését tükrözi, de szerintünk akkor is megengedhetetlen, hogy ez hangozzék el. Álláspontunk szerint – és ezt a sajtó jogszabályok is előírják – minden körülmények között kötelesség a tény és a vélemény egyértelmű elválasztása. Azt a megfogalmazást sem tudjuk elfogadni, mely szerint "világszerte" tiltakoztak az izraeli föllépés ellen. Az, hogy a világ több pontján tiltakoztak, nem jelenti, hogy mindenütt tiltakoztak, amit e híradás sugall. E megfogalmazás egyszersmind elfedi azt a tényt, hogy Izrael melletti demonstrációk is voltak. Ezzel pedig a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelmét sérti. További probléma, hogy a hír nem összefüggéseiben mutatja be a konfliktust, és úgy teszi egymás mellé a tényeket, hogy azok így az egyoldalú ítélet-alkotást segítik.

Ez tehát a konkrét hírrel kapcsolatos problémánk. De egyebekben is hiányosnak és félreérthetőnek tartjuk a gázai támadás és előzményeinek bemutatását. Aminek egyik momentuma – bizonyos tekintetben (pl. a Holocaust kifejezés használatával) csúcsa – csupán az idézett, panaszolt híradás.
A közszolgálati médiumtól különösen elvárható pontos tájékoztatás hiánya, a torz vagy hiányos informálás ebben az igen-igen kényes ügyben különösen problematikus, hiszen erősítheti az előítéleteket, és újabb indulatokat kelthet. Álláspontunk szerint, ha lehet, a szakszerűség követelménye itt fokozottabb elvárás, amelyet folyamatosan megsért a közmédium, ami – ha nem tesz ellene – a felügyeletet gyakorló ORTT felelőssége is.

Budapest, 2009. január 5.

Balogh Judit, Gadó János, Iványi Gábor, Majsai Tamás, Pap Ágnes, Vajda Mihály

A dokumentumok benyújtása utáni aláírók:

Bitter Brúnó, Gallai Józsefné, Halász Erzsébet, Karmó Gábor, Kertész Dávid, Kertész Endre, Kertész Erzsébet, Kertész Péter, Rejtő Zoltán, Szegő Péter, Vajda Károly

[Honlapunk útján jelenkező további aláírók: Erős Máté, Iványi Miklós, Kovács Judit, Nagy Péter Tibor]

Budapest, 2009. január 7.