Kereső
Ösztöndíjak

Köztársasági ösztöndíj a 2010/2011-es tanévre

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A 2010/2011-ES TANÉVI KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot írt ki a 2010/2011-es tanévre szóló köztársasági ösztöndíjra.

A köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

Köztársasági ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeink magas színvonalának megtartása céljából a felsőoktatási intézmények azon hallgatói részesülhetnek, akik kiemelkedői tanulmányi eredményt értek el, illetőleg szakmai területen kimagasló munkát végeztek a 2009/2010-es tanévnek megfelelő oktatási időszakban.

A hallgatók teljesítményének értékelésekor a fentieken túl  a közéleti, sport- és egyéb tevékenység is figyelembe vehető legfeljebb az adott hallgató összteljesítményének 10 %-áig.

A köztársasági ösztöndíjat – a főiskola által javasolt rangsor alapján – az oktatási és kulturális miniszter adományozza.

Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, melynek összege
- a 2010. szeptember-december közötti időszakra (négy hónapra) a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. Törvény 12. § (1) bekezdése alapján 34.000 Ft/fő/hó,
- a 2011. év első hat hónapjára vonatkozóan havi összege az adott évre szóló költségvetési törvényben meghatározott összeg egy tizede.

A pályázatokat a főiskola rektorához kell eljuttatni, a Titkárságon leadva. Az intézmény megkerülésével beküldött egyéni pályázatok nem kerülnek elbírálásra.

Beadási határidő: 2010. július 20.

A pályázathoz mellékelni kell:
• a kitöltött űrlapot (Titkárságon kérhető, illetve a főiskola honlapjáról letölthető);
• szakmai jellegű önéletrajzot;
• a leckekönyv hiteles másolatát;
• a szakmai munka dokumentálását (OTDK és TDK oklevelek, nyelvvizsga bizonyítványok másolata, publikációk, szakmai rendezvények, tanulmányi versenyeken való részvétel, közéleti, sport- és egyéb tevékenység igazolása, stb.)

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy csak a kiírás minden feltételének megfelelő, hiánytalan, határidőig beérkezett pályázatok kerülnek elbírálásra!

Köztársasági ösztöndíj, 2010-2011, pályázati lap