Tizenegy éves a békási hangversenysorozat - 2010. július 26., hétfő
TIZENEGY ÉVES A MEGBÉKÉLÉS HÁZA HANGVERSENYSOROZAT
A templomi koncertsorozat 1999 júliusában indult Iványi Gábor metodista lelkipásztor kezdeményezésére. A széles komolyzenei repertoárt felvonultató hangversenyekre minden hónap utolsó hétfőjén, este hét órai kezdettel kerül sor. A program egyik célja, hogy bővítse a lakótelep kulturális eseményeit, továbbá folytonos fellépési lehetőséget biztosítson fiatal, tehetséges zeneakadémisták számára. A koncerteknek a főiskolát fenntartó, anglikán-metodista hitelveket valló egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) békásmegyeri Megbékélés Háza temploma adott és ad otthont. A hangversenyeket minden alkalommal rövid, a hallgatóságnak szánt ismertető-tájékoztató előadás nyitja. A műsor után a fellépők és a közönség családias légkörben, aprósütemény, szendvics és üdítő mellett beszélgethetnek.
A koncertek zenei szervezője és a sorozathoz kapcsolódó ismeretterjesztő programok előadója Iványi-Papp Monika zenetörténész. A hangversenyeket kezdetektől a MET és a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF), valamint az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) szponzorálja, illetve egy ideig a Soros Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A hangversenyek ingyenesek, adományokat köszönettel fogadnak.
A sorozat műsorán a régi zenétől a kortárs zenéig minden megtalálható. A júliusi koncert minden évben kiemelt alkalom: a program indulásának évfordulóján egész napos, szabadtéri, gyermekfoglalkozásokkal és ebéddel egybekötött nagyszabású rendezvény várja az érdeklődőket.
Az elmúlt tizenegy évben a koncertsorozat állandóan magas színvonalon teljesítette feladatát: igényes kultúrát közvetített – nemcsak a békásmegyerieknek.
AMIT KICSIKNEK ÉS NAGYOBBAKNAK, VALAMINT SZÜLEIKNEK KÍNÁLUNK☺:
☺ kézműves foglalkozások
☺ szellemi vetélkedők
☺ sport- és ügyességi versenyek
☺ állatsimogatás, próbalovaglás a parókia mini-állatparkjában
A családi programok délelőtt 11-kor kezdődnek és délután 15 órakor érnek véget.
Egész idő alatt korlátlan palacsintafogyasztást biztosítunk, a versenyzők között pedig értékes ajándékokat sorsolunk ki.
13 órától 14.30-ig bográcsban főtt ebéddel kínálunk minden kedves résztevőt, melyhez a zenét Bufó Rigó Sándor és zenekara szolgáltatja!
15.00.:
A KLEZMERÉSZ EGYÜTTES KONCERTJE
Elhangzik:
Szól a kakas már; Hava Nagila; Chossn Kale Mazel Tov; Shalom Alechem; Meloche, Meluche; Tsum Balalajka; Erev Shel Shoshanim; Quando el Rei Nimrod; Papirosn; Mi Hais; Yossl; Alta, Alta; Adon Olam; Ale Brider; Arab tánc; Ydl mitn Fidl
A hangversenyt szervezi és ismerteti:
Iványi-Papp Monika
Helyszín:
M e g b é k é l é s H á z a, B é k á s m e g y e r
III. kerület, Újmegyeri tér, Hadriánus és Királyok útja sarka,
34-es és 134-es busz végállomása – bejárat az iskola felőli oldalon
A koncert ingyenes! A felajánlott adományokat köszönettel fogadjuk.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
További információk: www.metegyhaz.hu
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
Támogatók:
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Wesley János Lelkészképző Főiskola, Oltalom Karitatív Egyesület