Tanulmányi és kutatási célra szolgáló elektronikus szakanyagok

Szervezet: 

A kollekció összeállítását folyamatosan végezzük. Jelenleg az évekkel ezelőtti, az akkor azonban ilyen feladatok ellátására menetközben alkalmatlanná vált honlapunk adatainak az egybegyűjtésénél tartunk (lassítja munkánkat, hogy az egyidejűleg végzett webográfiai állományellenőrzés során számos állomásról derül ki, hogy már csak más útvonalon érhetőek el). Reménykedünk azonban abban, hogy mielőbb megkezdhetjük az időközben más szempontok szerint összehordott elektronikus tudásforrás-gyűjteményeinknek az itteni közlés szempontjai szerinti feldolgozását is.

A szakterületek közötti természetes átfedésekre tekintettel az itteni gyűjteményeket célszerű a többi tanszék, valamint a könyvtári honlap hasonló oldalán található webográfiai kollekciókkal kiegészítve használni.

Az általános és közérdeklődésre is számot tartó lexikonok és folyóiratok adatait – a speciális szakkiadványok esetétől eltekintve – kizárólag csak a könyvtári honlapon közöljük.

A főiskolát fenntartó egyház közelebbi vallás- és egyháztörténeti kérdéseit – az ezzel kapcsolatos kutatóintézeti honlapok speciális anyagaitól eltekintve – az egyes tematikai részeknél a metodizmus / magyarországi metodizmus / Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tételek alatt külön is részletesen taglaljuk.

A gyűjtemény kiegészítése céljából a theol@wjlf.hu cím alatt köszönettel fogadjuk Hallgatóink és Látogatóink további és újabb forrásközléseit.

E-könyvtárak, honlap-gyűjtemények

Általános

Scripta (FOLYÓIRAT-archívum): http://www.c3.hu/scripta/

Vallástudományi vonatkozásúak

Debreceni Református Kollégiumi Nagykönyvtára
http://digit.drk.hu/

Elektronische Zeitschriftenbibliothek: Theologie und Religionswissenschaft: http://ezb.uni-regensburg.de/fl.phtml?notation=B&bibid=ULBH&colors=7&fra... (RÉSZBEN SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ ÁLLOMÁNYOK)

Gál Ferenc Hittudományi Főiskola
http://www.gfhf.hu/konyvtar/fomenu_2/elektronikus_konyvtar

Heidfogel Pál református lelkész fontos honlapgyűjteményt is tartalmazó honlapja
http://palheidfogel.gportal.hu

Parókia Református Portál (közéleti és reflexiós irodalom)
http://www.parokia.hu/publikacio/index/

TEOLOGICKÝ INŠTITÚT J. CALVINA KOMÁRNO
Calvin J. Teológiai Akadémia
http://www.refteologia.sk/ekonyvtar.html
http://www.refteologia.sk/ekonyvtar2.html

Unitárius honlapgyűjtemény

http://unitarius.uw.hu/

Lexikonok

Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL): http://www.bautz.de/bbkl/

Catholic Encyklopedia: http://www.catholicity.com/encyclopedia/

Lexikon.lap.hu: http://lexikon.lap.hu/

Lexikon reformierter Grundbegriffe: http://www.reformiert-online.net/lexikon/index.php?lg=de

Magyar Életrajzi Lexikon (1000-1990):http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/index.html

Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/

Magyar Néprajzi Lexikon (I-V.): http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/index.html

Magyar Zsidó Lexikon: http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/

Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon személysoros adatbázisa (Összeállította: Nagy Péter Tibor)

Ókori Lexikon (Szerk.: Pecz Vilmos)
http://vmek.niif.hu/03400/03410/html/index.html

Elektronikus könyvtárcsaládok, könyvtár-repertóriumok

Egyházi könyvtárak: http://biblio.osb.hu/
EKKA [Erdélyi Közös katalógus]: http://www.konyvtar.ro/
HUNTÉKA: http://www.hunteka.hu/index.pl/konyvtarak2
MEK [Magyar Elektronikus Könyvtár]: http://mek.oszk.hu/
MOKKA [Magyar Országos Közös Katalógus]: http://www.mokka.hu/
SZIRÉN digitális könyvtár: http://www.sziren.com/

Folyóiratok

Elektronikus periodika-archívumok

EPA [= Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis]: http://www.epa.oszk.hu/
IKB - Magyar Periodika Adatbázis [OSZK; 1986-2003: köteles periódikák]: http://w3.oszk.hu/ikb_h.htm
IKER [Magyar Időszaki Kiadványok Repertóriuma]: http://w3.oszk.hu/rep.htm
MATARKA [Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa]: http://www.matarka.hu/

Periodikák

Aetas (Történettudományi folyóirat): http://www.aetas.hu/

Aetas repertórium (1985-1995; összeállította: Kovács Katalin):http://mek.oszk.hu/00000/00001/00001.htm

Barátság folyóirat: http://www.nemzetisegek.hu/nem-baratsag-archiv.php

Belvedere (Szegedi Történészhallgatók lapja): http://www.belvedere.meridionale.hu/

Beszélő (Politikai és kulturális folyóirat): http://www.c3.hu/scripta/beszelo/honlap/

Budapesti Negyed (bpn): http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/index.shtml

Irodalomtörténeti Közlemények: http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00001

Metazin (Lapok lapja, szemlék szemléje): http://www.metazin.hu/

Replika: http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/honlap/

Századok (A Magyar Történelmi Társulat közlönye): http://www.szazadok.hu/index2.htm

Szent kereszt (Színes Ökumenikus Magazin): http://www.szentkereszt.hu/news.php

Szocháló (Társadalomtudomány – on-line): http://www.szochalo.hu/

Történelmi Szemle (Az MTA Történettudományi Intézetének lapja):http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=00617

Új Pedagógiai Szemle: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=impresszum

Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte: http://www.ifz-muenchen.de/vierteljahrshefte/index.html

Világosság: http://www.vilagossag.hu/

Zeitschriftenarchiv: http://www.digizeitschriften.de/index.php?id=51

Folyóiratrepertóriumok

Theológia- és vallástudományi, egyházi periodikák

Athanasiana (Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola lapja):http://www.atanaz.hu/foisk/athanaz/index.htm

Békehirnök (a Magyarországi Baptista Egyház hetilapja): http://www.ps.hu/bekehirnok/

Concilium (Internationale Zeitschrift für Theologie): http://www.concilium.org/deutsch.htm

Confessio (a Magyarországi Református Egyház figyelője): http://reformatus.hu/confessio/

Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmezõ (1870-1878)

http://fulltext.lib.unideb.hu/journals/bin/tibi.cgi?fi=figyelmezo

Múlt és Jövő: http://www.multesjovo.hu/hu/default.asp

Münchener Theologische Zeitschrift: http://www.kaththeol.uni-muenchen.de/level2/mthz/

Ökumenische Rundschau (Die führende deutschsprachige Zeitschrift der Ökumene):http://www.lembeck.de/Seiten/Verlag/Rundschau.html

Pannonhalmi Szemle: http://www.bences.hu/kiadvanyok/phszemle

Református Nevelés (Romániai Református Pedagógiai Intézet):http://www.reformatus.ro/refneveles/refnev-2002-09-10.htm

Remény (Zsidó társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat): http://www.remeny.org/

Schweizerische Kirchenzeitung: http://www.kath.ch/skz-1999/default.htm

Sófár (A zsidó hírportál): http://www.sofar.hu/hu

Sófár – lexikonok: http://www.sofar.hu/lexikon

Szombat (Zsidó politikai és kulturális folyóirat): http://www.szombat.com/

Távlatok (A magyar jezsuiták folyóirata): http://w3.externet.hu/~tavlatok/

The Journal of Ecclesiastical History: http://www.cambridge.org/journals/journal_catalogue.asp?mnemonic=ech

Új Élet (A Magyarországi Hitközségek Lapja): http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/

Új Ember (Katolikus hetilap): http://ujember.katolikus.hu/impressum.html

Új Ember Magazin: http://magazin.ujember.katolikus.hu/

Vigilia: http://www.vigilia.hu/

Zsoltár_1994-2007 (Repertórium): http://silver.drk.hu/zsoltar/zsoltarszerzolist.htm