A főiskoláról

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a Wesley János Lelkészképző Főiskolát 1987-ben alapította, melyet a Magyar Köztársaság Kormánya 1991-ben felvett az egyházi felsőoktatási intézmények lajstromába. A teológia oktatást a kormány a főiskolákról szóló 1048/1990/III.21./MT határozat módosításáról kiadott 1059/1991/XII.6. kormányhatározattal ismerte el, míg a Szociális Munka Szak akkreditált indítását a művelődési és közoktatási miniszter 49.060/1996.01.31-i és 49.915/1996 júniusi leiratában közölte. Az intézmény a Magyar Akkreditációs Bizottság 2002. szeptember 27-én született 2002/7/V. számú határozata értelmében akkreditált intézménynek minősül.

„Parókiám az egész világ” - ez volt az egyik ismert jelmondata John Wesley anglikán teológusnak, a metodista megújulási mozgalom, majd egyház megszervezőjének. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget is ez az eszme vezérelte a Wesley János Lelkészképző Főiskola megalapításakor. Meggyőződésük volt és maradt, hogy a világ, története során, minden jobbító szándék ellenére mindvégig igényelni kényszerül az emberi segítséget, a szolidaritást. A Testvérközösség zsinórmértéke, a Biblia, amikor „bűn”-ről beszél, az ember elveszett voltára helyezi a hangsúlyt, erőteljesen képviselve, hogy a másik embernek nem bíróra, hanem segítőre, megmentőre, megváltóra van szüksége.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola tagja a Szabad Metodista Egyházak Felsőoktatási Intézetei Szövetségének (Association of Free Methodist Educational Institutions - AFMEI). A főiskola 1993. novembere óta Budapesten, a Dankó utca 11. szám alatt működik. Józsefváros szociálisan és mentálisan leghátrányosabb helyzetű körzetében található, az Oltalom Karitatív Egyesület szomszédságában. A prostitúció, a szegénység, a hajléktalanság és a betegség állandó jelenléte és látványa szembesíti a különféle szakokon tanulókat leendő hivatásuk fontosságával és szükségességével.

A Wesley János Lelkészképző Főiskolán létesített szakok kivétel nélkül a segítségre szoruló embert, mint kivételes értéket látják maguk előtt. Amikor lelkészeket, vallástanárokat, teológusokat, lelkigondozókat képeznek, olyan szakmai és emberi felkészítést tartanak fontosnak, amely a hallgatókat képessé teszi a társadalmi lelkipásztorkodásra.

A főiskola hallgatóitól nem vár vallási vagy hitbeli igazodást. Ez érvényes nemcsak a világi, hanem a hittudományi szakokra is.